2010/10/02

Gyalogkakukk Projekt

    A Pneumobil egy a Bosch Rexroth Kft. által meghirdetett országos műszaki tervezési, és konstrukciós verseny. A pályázat magába foglalja egy olyan pilóta irányította pneumatikusan hajtott jármű tervezését és kivitelezését, amely a rendelkezésre bocsátott erőforrás - sűrített levegő tartály - energiáját szélsőséges igények mellett is nagy hatékonysággal használja fel. Az autóval szemben gyorsasági, gyorsulási és üzemanyag takarékossági igényeket támasztanak a feladatkiírók.


Csapatunk a MOGI tanszék támogatásával eddig mind a három versenyre épített járműveket, melyekkel 2008 és 2009-ben konstrukciós első helyet szereztünk, de volt gyorsulási második és távolsági harmadik helyezésünk is, valamint több különdíjat is elhoztunk már.
  
Az idei évben már nem tervezünk új járművet a tavaly műszaki hiba miatt nem tökéletesen futott autónkkal fogunk indulni, hogy kihajtsuk belőle amit lehet és nyugodt szívvel helyezzük végső nyugalomra valahol a D épületben.

    Ennyi év után szeretnénk más jellegű járműprojektekben részt venni, és örülnénk ha átadhatnánk eddigi tapasztalatainkat olyan fiataloknak, akik sikeresen tovább viszik a projektet. Szívesen segítünk lelkes ifjú hallgatóknak akár tervezésben, akár kivitelezésben, akár munka és költségszervezés kérdésében!

Gyertek, kérdezzetek, tervezzetek, nyerjetek!


További információk és egyéb érdekességek képekkel és videókkal:
(Hamarosan a Gyalogkakukk 3.0 adatai is!)


 ill. a hivatalos oldal: 
 oldalon.


Üdvözlettel:

                              Gyalogkakukk Csapat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése